2024. június 18.

UJJAK KÖZT TARTOTT EZÜST ÁLDOZÓKÉSZLET ÉS FÖLDBE REJTETT KISEBB VAGYON IS ELŐKERÜLT AZ MNMKK NEMZETI RÉGÉSZETI INTÉZET KUTATÁSI PROJEKTJÉBEN

Ujjak közt tartott ezüst áldozókészlet és földbe rejtett kisebb vagyon is előkerült az MNMKK Nemzeti Régészeti Intézet kutatási projektjében
A Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Nemzeti Régészeti Intézetének szakemberei a Tisza-tó melletti mikroregionális kutatásaik során páratlan kulturális örökséget, egy középkori, nemzetségi alapítású bencés apátság maradványait találták meg 2023-ban. Az idei feltárási időszakban pedig egy 14. századra tehető ezüst áldozókészlet (kehely és ostyatartó) látott napvilágot, a térségből pedig 70 ezüstérméből álló bécsi fillér kincslelet került elő.
 
 

A Nemzeti Régészeti Intézet tíz éves kutatási tervének egyik pillére, hogy a „Régészeti Topográfiai Program” keretén belül az összes lelőhelyet azonosítsák az országban. Ehhez mikrorégiós mintaprojektek indultak, amelyek egyike a Tisza-tó dél-keleti térségének történeti-kulturális örökségre alapuló turisztikai fejlesztéséhez is alapanyagot tud szolgáltatni.
2023 októberében, Tomajmonostora településén, az egykori bencés apátsági templom maradványainak több részletét is sikerült próbafeltárás keretében megismerni a régészeti munka során, amelyet a hajdani nemzetségi monostor területén folytattak a szakemberek.
”Tavaly a háromhajós apátsági bazilikát és egy korai körtemplomot sikerült rétegsoraiban is tisztázni. Megtaláltuk tehát a nemzetség monostorát és az azt megelőző településhez tartozó plébániatemplomot is” – mondta el dr. Virágos Gábor ásatásvezető régész, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ régészeti főigazgató-helyettese, a Nemzeti Régészeti Intézet vezetője.
Az idei feltárás során különleges lelet, a földbekerüléskor kézben tartott áldozókészlet került elő. Az ezüst kehelyből és ostyatartóból álló szertartási edények keltezése előzetesen a 13-14. századra tehető. A leletek egy elhunyt kezében helyezkedtek el. Minden valószínűség szerint egy temetkezés részéről van szó, a pontos eredményekhez azonban még további ásatások szükségesek.
kehely_csempére
 
Egy kisebb vagyon - Elrejtett középkori kincsek a mezőkeresztesi csata kutatásának helyszínén
A tomajmonostorai feltárást is magába foglaló mikrorégiós kutatás más kiemelkedő eredményekkel is szolgált. A Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Nemzeti Régészeti Intézete kiemelt figyelemmel kutatja a magyar történelem kulcsfontosságú, sorsfordító eseményeinek helyszíneit is. Ennek egyik állomása az 1596-os Mezőkeresztes mellett zajló ütközet kulcsfontosságú területeinek azonosítása, az ütközethez kapcsolható tárgyi anyag felgyűjtése és értelmezése. Itt 70 ezüstérméből álló bécsi fillér (dénár) kincsleletet találtak a munkatársaink. A 13-14. századra keltezhetően elrejtett éremkincs a közösségi régészeti programunk önkénteseivel végzett kutatás során került felderítésre, Bakos Gábor régész vezetésével.
▪️A munka jelenlegi fázisában terepbejárás és fémkereső-műszeres leletfelderítés zajlik, több mint 100km2 nagyságú kutatási területen, amelynek helyszíne levéltári források alapján került kijelölésre. A projekt azért jelentős, mert ez az első átfogó és szisztematikus kutatás, ami a tizenötéves háború legnagyobb ütközetének felderítését célozza.
”Természetesen a régió az eseménysorozat előtt és után is lakott volt, így több korszak leleteivel találkozunk a munka során. Ezek a tárgyak és töredékeik az őskortól napjainkig keltezhetők” – mondta el Bakos Gábor régész, a terepi kutatás vezetője.
A kincset alkotó bécsi dénárokat az osztrák hercegek bocsátották ki, elterjedt összefoglaló nevükkel ellentétben nem csak a bécsi, de az ennsi és a bécsújhelyi verdékből is. Az intenzív kereskedelmi kapcsolatok révén forgalmuk az 1200-1300-as években a Magyar Királyság területére is kiterjedt.
Fillérek
 
„Jelenlétükről a most felfedezetthez hasonló éremkincsek tanúskodnak, első sorban az ország nyugati feléből, illetve a Kassán át Krakkó felé vezető kereskedelmi út mentéről. Ez utóbbiak közé tartozik a Mezőkeresztes térségében talált éremanyag is” – mondta el Kovács Enikő numizmata, a kutatás szakmai munkatársa.
Fillér
 
A mezőkeresztesi csata helyszínének felderítése széles összefogással zajlik, amelyhez az MNMKK NRI önkéntesein túl egyre több helyi lakos csatlakozik, ajánlja fel kertjét, munkaerejét a kutatás támogatására. ????Kulturális örökségünk megőrzésében kulcsfontosságú a helyi közösségek részvétele. Ez az összefogás is jól példázza, hogy a mikrorégiós kutatások eredményei nem csupán a szakemberek számára fontosak, hanem a helyi közösségeknek is olyan értéket ahatunk velük, ami segíti kapcsolódásukat településük múltjával, erősíti identitásukat” – tette hozzá Bakos Gábor.
A szenzációs leletek anyagvizsgálata és a restaurálási munkafolyamatok még zajlanak a Nemzeti Régészeti Intézet archeometriai laborjában.