2024. április 26.

KONFERENCIA: KRÍZIS AZ ŐSKORBAN

Krízis az őskorban címmel rendezett két napos tudományos konferenciát a Nemzeti Régészeti Intézet a Magyar Nemzeti Múzeum Központi Könyvtárában. Az elhangzott előadások korunk számára is tanulságokkal szolgálnak.

 

 

 

Dr. Virágos Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettese, a Nemzeti Régészeti Intézet vezetője a konferenciát megnyitó beszédében 10-én, kedden hangsúlyozta: nem lehet nem észrevenni, hogy a rendezők olyan témát választottak, amely a kimondatlan párhuzamok miatt is jól értelmezhető korunk embere számára. Hozzátette: az NRI elkötelezett a szakmai konferenciák rendezése mellett, idén is lesz még alkalom, hogy a szakemberek megoszthassák egymással a kutatásaik eredményeit, illetve jövőre is 8-10 tudományos tanácskozás körvonalazódik.

Miután a szervezők is köszöntötték a megjelent előadókat és hallgatóságot, elsőként Kalla Gábor és Mester Zsolt tartott előadást arról, hogy felismerhetőek e mintázatok a nagy krízisekben a vadászó-gyűjtögetők világától a komplex társadalmakig. Ezt követően Király Attila és Lengyel György a neandervölgyi krízis címmel, vagyis a modern- és a neandervölgyi ember együttélése és versenye kutatásának legújabb eredményeit ismertetve osztották meg eredményeiket és gondolataikat. Az ebédszünet után Raczky Pál és Füzesi András a neolitikus tell települések gazdasági-, szociokulturális szerepéről, Magyari Enikő és Jakab Gusztáv a Kr. e. 3300 és 2900 közötti klimatikus változások lehetséges történelemformáló szerepéről adott elő. A napot Dani János és Fábián Szilvia beszámolója zárta a „régi Európa” végéről, a Kr. e. 4. és 3. évezred fordulójának változásairól a Kárpát-medencében.

Október 11-én szerdán P. Fischl Klára és Vicze Magdolna a halomsíros kultúra térhódításáról, a középső bronzkori tellek pusztulásáról számolt be elsőként. Ezután Szilas Gábor és Tarbay János Gábor az urnamezős kultúra dunántúli alkonyáról adott elő. A délutáni szekciót V. Szabó Gábor és Bóka Gergely nyitotta a késő bronzkori erődök és kora vaskori csaták témájában, amely a Kr. e. 1300 és 800 között lezajlott átalakulási folyamatokat elemezte a Kárpát-medence középső régiójában. Végül Tankó Károly és Sörös Zsófia egy újabb krízisről, a kelta nép és a római birodalom találkozásáról számolt be.

A konferencia ismét bizonyította, hogy az őskor világa nem csak nagyon érdekes és sokszínű, de sokkal közelebb is van a mindennapjainkhoz, mint elsőre gondolnánk. A krízisek többségének a hátterében klimatikus változások álltak, ahogyan ez korunk nagy kihívása is. Az őskori embercsoportok és társadalmak különböző módokon reagáltak a válságokra, a kudarcok és sikerek történetéből pedig sokat tanulhatunk.