Az első előadásban Kovács Loránd Olivér, az MNM NRI Tudományos igazgatója a Balaton-felvidéken, a „balácai medencében”, Nemesvámos mellett található Baláca régészeti történetét ismertette. Veszprém megyében két kilométerenként találhatók római emlékek, melyek közül kiemelkedik a Villa Romana 1–4. század közötti, valószínűleg veterán légiós gazdasága. A feltárás az egykori életmód sok-sok részletébe enged bepillantást. Ezekből a hallgatóság olyan érdekességeket is megismerhetett, minthogy az MNM Lapidáriumában látható csodálatos mozaik is az egykori villagazdaságot díszítette volt, a helyszínen annak másolata tekinthető meg.
Ezt követően Török Katalin, az MNM NRI Tartalomfejlesztési Igazgatóságának főosztályvezetője színházantropológiai szemszögből elemezte a Balácán található római villagazdaság egykori római életmódot fölelevenítő programjait. Rendhagyó szemléletű előadásában bemutatta azt a kétirányú folyamatot, hogy a színház miként antropologizálódik, az antropológia pedig miként teatralizálódik, különösképpen technológiai változások, a mediatizáció hatására. A prezentáció a régészeti park 2023-ban végzett kommunikációs és marketing stratégiájába is bepillantást engedett, megmutatva hogyan érhető el múlt és jelen összekapcsolása, a közönség élményekben gazdag edukálása révén.
Sóskuti Kornél, az MNM NRI régésze a Római Birodalom határán élő szarmaták világát ismertette. Az Alföldön bármerre kutat egy régész, szinte biztosan találkozik szarmata leletanyaggal. Ezen feltárásokon számos római lelet kerül elő, mely arra utal, hogy szoros kapcsolat volt a szarmaták és a rómaiak között.
Bollók Ádám felhívta a figyelmet a pannóniai római mozaikok, korsók és ruhák díszítésének motívumkincsében fölfedezhető párhuzamokra, továbbá emlékeztetett a korszakot megelevenítő hagyományőrzők valamint a római kort vizsgáló szakértők együttműködésének fontosságáról.
A szervezők a konferencia végén római kori ételeket (sajt, szőlő, szőlőlé, mandula, méz) felsorakoztató lakoma keretében kötetlen eszmecserére invitálták a résztvevőket.
Kovács Loránd Olivér: Madarak kertje: római luxus a Villa Romana Balácában
Török Katalin: Római reprezentáció Balácán és annak 21. századi kulturális esemény-
sorozaton történő kommunikációja; fesztiválszervezés a színházantropológia eszköz-
rendszerén keresztül
Sóskuti Kornél: Fényűző keletiek: előkelő szarmaták emlékei az alföldi Barbarikumból
Bollók Ádám: Divatdiktátorok: a késő római elit viseletének nyomai a pannoniai provinciákban
Fotók: György László