2024. október 21.

„ÉRINTSD MEG A VILÁGOT, ÉS A VILÁG IS MEGÉRINT TÉGED” - újabb sikeres régészeti bemutató vakok és gyengénlátók számára

„Érintsd meg a világot, és a világ is megérint téged” címmel rendezte meg ünnepi eseményét a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége a Sipeki-villában a 2024-es Fehér Bot nemzetközi napja alkalmából. A nemzetközi nap célja a közvélemény figyelmének felhívása a vakok és a gyengén látók sajátos helyzetére, keresve gondjaik megoldásának lehetőségeit, a társadalomba való teljesebb értékű beilleszkedésük útját. A hagyományokhoz híven az ünnepség keretében adta át az MVGYOSZ elnöke, dr. Nagy Sándor a Louis Braille-emlékérmeket és az önkéntes felolvasók munkáját elismerő „Hangomat adom” díjakat. 

 

Az eseményt köszöntőjében méltatta dr. Kósa Ádám, a Belügyminisztérium fogyatékosságügyi államtitkára. Az idei, 2024. október 15-én, kedden megrendezett Fehér Bot napi ünnepség fókuszában a tapintás jelentősége és a taktilis információközlés állt, amit a rendezvény elnevezése is kifejezett.

Straub Péter látássérült muzeológus az „Egy vészterhes korszak a Kárpát-medence korai időszakából: a bronzkor” című előadását is ennek szellemében alakítottuk át. Ambrus Edit, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ, Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézet (a továbbiakban: MNMKK MNM NRI) grafikusa saját kezűleg készített bronzkori temetkezés- és kerámiadíszítés-rekonstrukciókat kísérleti jelleggel, amik a régészeti jelenségek és tartalmuk elrendezését tették tapintással érzékelhetővé a vak és gyengénlátók számára. Takácsné Németh Gabriellának (Matrica Múzeum) köszönhetően izgalmas bronzkori tárgyak másolatát, például madár alakú agyagcsörgőt, öntött tokos baltát, kőpengés sarlórekonstrukciót is kezükbe vehettek a látássérült múzeumbarátok.

Hasonlóan izgalmas volt az érdeklődők számára testközelből megvizsgálni a korszak jellegzetes használati edényei mellett a karperecek, valamint fegyverek hiteles másolatait, amiket az MNMKK MNM biztosított. Alkalmi gyűjteményünket Vicze Magdolna (MNMKK MNM NRI) régész saját tulajdonú tárgyaival, többek között öntött bronz övcsattal, mécsestartó edénnyel, bronz függővel egészítettük ki.

A jóhangulatú bronzkori történetmesélés sikere arra utal, hogy hiánypótló akadálymentes programjaink iránt egyre nagyobb az igény. A mostani programon is túljelentkezés volt, 24 fő vett részt az eseményen, ami abszolút jelzi a programtípus szükségességét és relevanciáját. Következő alkalommal a siketek és nagyothallókat látjuk vendégül a kurátor, Pető Zsuzsa vezetésével a Magyar Nemzeti Múzeum (MNMKK) legújabb időszaki kiállításán, a Ragyogj! – Ékszerek ideje című tárlaton novemberben. Az idei utolsó, látássérültek számára tervezett előadásunk pedig december elején lesz, amelyen a római kor régészeti öröksége kerül terítékre.

MVKép1

Dr. Kósa Ádám, a BM államtitkára ünnepi megnyitója közben az MVGYOSZ székházában a Fehér Bot napja rendezvényen.

 

MVkép2

Ambrus Edit, az MNMKK MNM NRI grafikusa az általa készített sírrekonstrukció bemutatása közben.

 

MVkép3

Látássérült hölgy vizsgál meg kívül-belül egy kisméretű bronzkori agyagedényt. 

 

MVkép4

A kultikus tárgyként interpretált agyag kocsimodellt is bemutattunk.

 

MVkép5

Az ismert környezetet biztosító Sipeki-villában a vakvezető kutya jelenléte is a biztonságérzetet növeli.

 

MVkép6  

A bronz övcsaton barna szíjrekonstrukció a korai tárgy használatát mutatja be.

 

MVKép7  

Straub Péter veszi fel a régészeti történetmesélés fonalát, amit Pásztor Eszter régész (MNMKK MNM NRI) követ figyelemmel.