Az MNM Múzeumok Őszi Fesztiváljának „Hivatás vagy hobbi? Melyik való neked a régészetben?” c. programja keretében a Nemzeti Régészeti Intézet munkatársai Fullár Zoltán és Bedő Valér a baranyai
Szalántai Általános Iskola diákjainak mutatták be a
Magyar Nemzeti Múzeumot és Intézetünket, és azok feladatát és felelősségét a régészeti örökségvédelemben. A részben horvát nemzetiségű község iskolájának közel félszáz
felsős tanulója és tanárai átfogó képet kaptak a régészek szerteágazó munkájáról, az ásatási felszerelések és modern technikai eszközöktől a feltárás folyamatain keresztül a leletek utóéletéig.
Az utóbbiak alapján készült műtárgymásolatokat, kerámiaedényeket, ruhadíszeket és használati tárgyrekonstrukciókat még a kezükbe is vehették az érdeklődő gyerekek. A bemutatón szó esett az emberfejlődésről, annak hazai lelőhelyeiről, valamint az őskori társadalmak kialakulásáról is, kontextusba helyezve a történelemkönyvi anyagot.
Az előadás során a diákok lehetőséget kapnak arra, hogy a szakemberektől információkat szerezzenek, és kérdéseket tegyenek fel, így valóságalapú képet alkothatnak a régészet szakma valódi jellegéről és lehetőségeiről. Lehetőség nyílik továbbá arra is, hogy a NAT-ból kimaradt őskorról is beszéljenek kollégáink, ezzel kronológiailag és logikailag is megalapozva történelmi ismereteiket. Az eseményre műtárgymásolatokat is viszünk, amiket a gyerekek kezükbe is vehetnek, ezzel is élményszerűvé téve a programot.