AKTUALITÁSOK | KONFERENCIÁK | KÖRNYEZET - EMBER - KULTÚRA II. MÉRHETŐ MÚLT - 2025. ÁPRILIS 28-30.

KÖRNYEZET - EMBER - KULTÚRA II. MÉRHETŐ MÚLT - 2025. ÁPRILIS 28-30.

A Magyar Nemzeti Múzeum 2010-ben rendezte meg a nagysikerű „Környezet – Ember – Kultúra. Az alkalmazott természettudományok és a régészet párbeszéde” című konferenciát. Az azóta eltelt másfél évtizedben egyértelmű és hatékony párbeszéd alakult ki a természettudományokat, kísérleti régészetet művelő szakemberek és a régészek között. Az örökségvédelemben és annak társadalmi hasznosulása terén ma már nélkülözhetetlen szerepet játszanak a több tudományt, szakterületet ötvöző interdiszciplináris kutatások. Mindezek szerves összefogásában hangsúlyos szerepet vállal az MNM Nemzeti Régészeti Intézet. Jelen konferenciával egyfelől az elmúlt időszakra kíván reflektálni, másfelől a kísérleti régészet sajátos helyzetére szeretné felhívni a figyelmet. A konferencia célja, hogy a napjainkban egyre szerteágazóbb módszereket és vizsgálatokat, illetve a segítségükkel megválaszolható régészeti kérdéseket, valamint ezek szerepét a kísérleti régészetben, gyakorlati példákon és módszertani kutatásokon keresztül mutassa be. Minden résztvevő számára fontos egy közös szakmai platform megteremtése, ami tovább erősítheti a már kialakult párbeszédet a régészek és az „interdiszciplinák” művelői között.

 

A Szervezők az alábbi témakörökben várják az előadásokat vagy posztereket:

  • Archeometria (kerámia, kő, üveg, fém, építőanyagok, szerves anyagok)
  • Biorégészet
  • Iparrégészet
  • Kísérleti régészet
  • Környezetrégészet, táj- és helyhasználat, háztartás régészet

 

A 15 perces előadásokkal, illetve az A1 méretű poszterekkel jelentkezni a lenti űrlap kitöltésével lehetséges.

 

A jelentkezés és a szóköz nélküli min. 1200, max. 1500 karakteres absztraktok leadási határideje 2024. szeptember 20. A beküldött absztraktokból a Szervezőbizottság állítja össze a végleges programot, akik fenntartják az előadások és a poszterek kiválasztásának jogát.

 

A konferencia helyszíne a Magyar Nemzeti Múzeum (1088 Budapest, Múzeum krt. 14-16.)